Aki kirakja hùsvèt utàn a nyuszijât az utcâra az mit èrez?

#10 12:00

- Szaporodás és utódgondozás

Hím, így eleve nem is venne részt az utódnevelésben, de nem is igénylik a kiscicákat. Ez egy ösztön, semmi több.

Ha annyira dúlna bennük a családi szeretet, akkor nem tekintenének idegenként - sőt, akár riválisként - egymásra, miután a kicsik felnőttek.

Területharc:

Hát ezt pont nem kívánja a háta közepére se a macska, ez csak egy szükséges rossz :D Ők azt akarják, hogy a betolakodó eltakarodjon a területükről, így elsősorban csak el akarják ijeszteni. A harc veszélyes, megsérülhetnek, az meg elfertőződhet (vagy mondjuk elveszíthetik a szemüket is, ha olyan helyen kapja el a másik)

Kóbor cica volt az enyém, ez volt az egyik indok, ami miatt mihamarabb el akartam hozni, hogy ne verje meg egy másik kandúr.

- Kóborlás, felfedezés

Szoktunk járni sétálni :) Rajta hám van, hogy ne tudjon beszaladni a kocsik közé. Amúgy meg arra megyünk, amerre akar.

- Vadászat

Jól van tartva, kap eleget enni, semmi szükség rá hogy feleslegesen ritkítsa mondjuk a helyi kismadár-állományt. Plusz a zsákmány visszatámadhat, vagy akár mérgezett is lehet, nem hiányzik egy ilyen felesleges rizikó.

Vadászni viszont vadászik - rengeteget játszom vele, főleg cicapecával, ami pont erre az igényükre épül. Szoktam neki dobálni is a jutalomfalatot, amit szintén kergethet, és végül el is fogyaszthatja.

Azt meg sem említem, mekkora móka, ha bejön hozzánk egy légy.

- Fajtársak

Antiszoc. Másik macskával élt együtt, tolerálták egymást, de sosem voltak jóban.

Majd még megpróbálok beinvitálni egy másik cicát, ha a körülmények megfelelőek lesznek, hátha.

- Egyedüllét

Napi 8 órát dolgozom, a kamerán látom, hogy addig az ágyon tesped :D Van interaktív játéka, azt néha megpofozza, de amúgy alszik.

Akkor is, ha hétvégén otthon vagyok - beilleszkedett a rutinba, neki akkor van a szundi-ideje.

Ha hazaérek, akkor felpörög ő is, akkor játszunk egy csomót.

"csak egy ösztön". Igen, csak egy ösztön egy ösztönállattól.

Jó nagy baromságokat írsz a saját magad igazolására.

Bármily meglepő a harcra, verekedésre vágynak az állatok. Erre készülnek lényegében kiskoruktól játékkal. Mi emberek is ilyenek vagyunk. Nem véletlen vannak kocsmai bunyók is, a civilizált megoldás pedig sportban legyőzni a másikat. Állatoknál ez hatványozottabb, hiszen ösztönlények.

Tetszik vagy nem, de jobban tennéd ha nem.tartanál macskát. Pláne hogy nem említetted, de biztos megcsonkítottad.

Ha ettől jobban érzed magad, van neki egy interaktív halacskája, ami egy vergődő halat imitál. Na, azt nyúzza-húzza-rúgja kifáradásig, tehát a verekedés is le van neki szimulálva :D

És az legalább nem karmolja/harapja meg, mint egy rivális.

Vagy mit kéne tennem szerinted, odadobni valami sikátorba a többi kandúr közé, hogy nesze, üssed, én meg teszek egy húszast a cirmosra?

Köszi Kérdező ♥

Az a baj, hogy az ilyen emberben nincs empátia az állat iránt, úgy kezeli mint valami játékot a gyereknek, szó szerint cserélhető, kidobható tárgyként tekint rá. Az én szüleim is ilyenek. Csak a kutyának van náluk valami minimális értéke, minden másra "fogyóeszközként", meg cserélhető tárgyként tekintenek. Egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy "nem éri meg segíteni nekik, mert majd lesz másik", "az állat fogyóeszköz, majd kicseréljük", meg "ezek csak ösztönlények, nincsenek is tudatában, hogy mi van velük". A macskánál is, lemérgezik, széttépi egy kutya, elütik? Nem baj, úgyis "fogyóeszköz", meg "nem lehet megvédeni", majd lesz másik. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mi lesz az állattal, a kutyán kívül gyerekkoromban egy állat sem látott orvost, mert a szüleim szerint olcsóbban szereznek másikat, mint amennyit az orvos kér (a kutya is többször már majdnem végstádiumban volt mire orvoshoz került). Egyszer fogadtam be ideiglenes nyulat, az egyik haveromtól, mert utcára akarták rakni, apám hetekig mondogatta, hogy ha nem kell miért nem rakom utcára.

Na valami ilyesmit gondolhatnak. A gyereknek megveszik, mert boldog tőle, és ugye a szülőnek öröm látni, hogy örül a gyerek, aztán a gyerek, mint a többi játékát pár héten belül megunja, de a szülő nem magának vette, ő maga nem vállal felelősséget, mert "a gyereké az állat", nem érdekli, hogy mi lesz vele, mert "csak egy állatról van szó". Elpasszolni nem akarja, túl sok vele a munka, hát kirakja az utcára. Valószínűleg tudatában sincs annak, hogy egy fogságban született állatnak lehetősége sem volt megtanulni túlélni, mert a szüleim szavaival élve "ösztönösen tudja, hogy mit szabad megenni és mit nem, meg hogy a ragadozó elöl el kell menekülni". Igen, lehet hogy fél, csak ugyanaz a helyzet, mint az egykori vadászó őseinkkel és a mai elpuhult ember fizikai állapota közötti különbségnél.

A szüleimről nagyon rosszat írtam, de hogy ne annyira rossznak tüntessem fel őket, egyébként az emberekkel nagyon is empatikusak és segítőkészek, az állatok értékének ellenkező felfogásán kívül nekem nem volt semmi bajom velük, csak hát ilyen nagy náluk a szakadék az ember és az állat között. Az emberi élet mindennél többet ér, az állati meg egyenlő a tárgyakéval náluk.

Ha már valaki végképp nyulat akar a kölköknek, akiket úgyis egy hétig fog érdekelni, aztán rájönnek, hogy fujjj takarítani is kell meg kakál stb stb, létezik már nyúl bérlés is.

Ezt sem gondolom egy előnyös dolognak, mert simán bánhatnak rövidtávon is rosszul az állattal, de még mindig jobb, mint megvásárolni és onnantól azt csinál vele, amit akar (mert ugye az állatvédelem nálunk sajnos kb a nullával egyenlő).