Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan ne vegyem magamra...

Hogyan ne vegyem magamra mikor ilyeneket mondanak?

Figyelt kérdés

Unokatesóméknál jön a második gyerek, hétvégén jelentették be családi ebéden. Anyukámék hozták a szokásos formájukat és egyből elkezdték őket "felkészíteni", hogy ne éljék bele magukat, hogy a 2. baba is olyan álomgyerek lesz, mint az első. Anyukám szájából szószerint elhangzott az a mondat, hogy "sok esetben okoz komoly csalódást a második gyerek." Nem az a baj, hogy ezt mondják hanem, hogy az elmúlt 19 évem minden egyes napján éreztették is velem ezt. Mindig bátyám volt a helyes kis szőke herceg, az ügyes, az okos, a szemük fénye. Milliószor kellett már végig hallgatnom, hogy bátyám 4 évesen elvolt egész nap csendben egy rubik kockával, én meg olyan hangosan sírtam mindig, hogy a szomszédokat is zavartam. Tesóm nem volt hasfájós, nem viselte meg a fogzás, egyik napról a másikra felállt és ügyesen sétált, beszélni is állításuk szerint 7-8 hónaposan kezdett. Ezzel szemben én sírós, akaratos gyerek voltam, sok problémával. Oké, elhiszem nekik, hogy bátyám vizen járt meg minden, sőt én mai napig is problémásabb vagyok, mint Ő, de miért kell egy családi ebéden ilyeneket mondani? Teljesen megalázó volt, hisz mindenki levágta, hogy rólam beszélnek. Uncsim próbálta menteni a menthetőt és mondta, hogy bármilyen is lesz nagyon szeretik meg nem hasonlítgatják a már meglévő gyerekhez, de anyám akkor is hajtotta, hogy Ő csak nem akarja, hogy később szembesüljenek ezzel. Persze besértődtem, mert rohadt szarul esik, hogy folyton mondják meg éreztetik is ezt, aztán végül ebből is én jöttem ki rosszul, mert hát mindent magamra veszek. Most komolyan, hogyan ne vegyem magamra mikor én vagyok a második gyerekük és félórán át ecsetelik, hogy ha az első gyerek tökéletesre sikerült akkor mondhatni kár másikat vállalni, mert csalódás lesz? Ki ne venné ezt magára? Egyrészt sztem ilyeneket mondani egy baba bejelentésére unokatesómékra nézve is bunkóság, másrészt meg velem szemben is szemétség.

Most komolyan én vagyok túl érzékeny vagy más szerint se normális ilyeneket mondani, és főleg folyamatosan éreztetni?


ápr. 24. 11:46
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
41%
A szüleid hányadiknak születtek? Ha nem elsőnek, akkor adj nekik igazat. Ha elsőnek, mondd azt nekik,hogy az ő esetükben is látszik, hogy sokszor az első gyerek se sikerül a legjobban.
ápr. 24. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%
Hát ez bunkóság volt, vissza kellett volna vágni, és azt mondani az unokatesónak: "Szerencse, hogy ti jobb szülők lesztek, mint az enyémek, és szeretni fogjátok és elfogadni a másodikat is, olyannak, amilyen." Ha még előjön a téma, bevetheted.
ápr. 24. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
56%
Mérgező szülőkkel mért kell kapcsolatot tartani?
ápr. 24. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
100%

Drágám!

A szüleid semmirevaló nyomik.

Nekem 2 teljesen különböző karakterű gyerekem van, de sosem tudnék különbsèget tenni közöttük!

Annyit tudok mondani, hogy ha tudod függetlenítsd magad minél előbb ebből a megalázó, lehúzó környezettől.

Remélhetőleg a szőke szuperherceg aranybögyörő, majd hagyja, hogy a kaki egye ki a szüleid decubitusát, mert az ilyen lelketlenek azt érdemlik.

És tuti, te "csak" lány vagy, esetleg a besikeredett, véletlen második. :(

ápr. 24. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:
Igen, lány vagyok, nem tudom mennyire befolyásolja őket. Nem is az bánt, hogy megint előadták magukat, mert ehhez már volt időm hozzászokni, és tudom nem változnak, hanem az cseszett fel, hogy még én vagyok a hibás, amiért magamra veszem. Nem tudom ők mennyire tudnák nem magukra venni, ha én a család előtt el kezdeném mondani, hogy vannak szülők, akiknek nemhogy két, de egy gyerek se lenne szabad, hogy szülessen, mert csak ahhoz értenek, hogy megnyomorítsák így vagy úgy. Mert amúgy tesóm se szereti, hogy így magasztalják, neki ugyanúgy elege van belőlük, mint nekem, csak más okokból.
ápr. 24. 21:28
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

15.

Hogy miért nincs a szaporodás is jogosítványhoz kötve... :(

ápr. 24. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
100%
Engedd el őket! Nem kötelező a szülővel kapcsolatban lenni. Azzal tartjuk a kapcsolatot, aki szeret, nem azzal, akivel egy családba dobott a sors.
ápr. 24. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
100%
Igazából egyikőtöket sem szeretik csak a bátyáddal kevesebbet kellett foglalkozni. Amúgy én is kiakadtam volna. Legalább basszus ismernék el..annyira útálom ezt a jaj tr veszed magadra szöveget..nyilván nem véletlen.
ápr. 25. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!