Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Van értelme találkozgatni?

Van értelme találkozgatni?

Figyelt kérdés
Nos egy olyan városban lakom ahol nincsenek barátaim, nem mintha mashol lennének. Az ex barátnőmmel költöztem ide, de ő már fél éve szakított velem. Eléggé unalmasak a napjaim, a munkán és a boltbajáráson kívül mást nem csinálok. Egy lányt ismertem meg az interneten már kb 3 hónapja, 2x találkoztunk eddig. Az 99%, hogy ebből kapcsolat nem lesz, mindketten elég csendesek vagyunk, a kémia sincs meg igazából, bár azt mondta, hogy ha túl leszek az exemen akkor majd erre visszatérhetünk. A második találka méggyengébb volt mint az első, jópár kínosabb csenddel amiket próbáltam orvosolni de nem igazán ment. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a lányok fecsegnek én meg csak becsatlakozok. Aranyos lány amúgy, bár vannak fura dolgai, extrémen konzervatív, még mindig tudnak neki parancsolni a szülei, pedig szerintem már nagyon felnőttek vagyunk (27). Néha ha kicsit olyan kedvemben vagyok akkor nyomulgatok rá picit, de magam sem tudom eldönteni, hogy mit akarnék legszívesebben, mert érzem, hogy ha egyszer össze is jönnénk, az akkor is nagyon béna lenne az egész. Mit gondoltok?
máj. 9. 12:26
 1/5 anonim ***** válasza:
74%

Csinálj vele egy olyan programot, ahol nem kell sokat beszélgetni.

Múzeum, vagy valami hasonló.

máj. 9. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
32%

Keress másokat is írkálj euer felé is aztan abbop majd kialakul akivel valóban minden happy együtt.

Ilyen kingörcsös dolgokat nem jó erőltetni szerintem.

máj. 9. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
*ezer felé
máj. 9. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
0%
Legalább dugtatok???
máj. 9. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
66%

#4:

Állj már le, te farokhuszár.

máj. 9. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!