Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ez esetben a sogoromeknak...

Ez esetben a sogoromeknak kell adni a ruhákat?

Figyelt kérdés

Az első lányunk szuletesenel mi is jó pár ruhát vettünk, illetve anyosomtol is kaptunk (használtan de nagyon szépeket, új állapotuakat). Mivel 2 gyereket akartunk el lettek ugye téve a ruhák, aztán a 2.babank is kislány lett,neki csak 1-2 újat vettünk, mert semmi baja a régieknek.

Mi nem szeretnénk

több gyereket, anyósom mondta, hogy amit a babánk már kinott, viszi is el, hogy a sógornőm kivalogassa neki melyik tetszik, mert akkor az félre lesz neki rakva, aztán férjem ubokatesoja majd ha úgy van ő is atnezi, így tovább.

Közben az én húgom terhes lett és nyilván ok is vesznek neki a babának mindent, de felmerult bennem, hogy itt van ez a rengeteg ruha, az se látszik a legtöbbön, hogy Hord lettek, ebből is valogathatnanak, ha szeretnének. De ugye anyósom már kijelentette, hogy ő viszi el őket, hogy a sogoromek tudjanak válogatni. Ugye ő is elég sokat vett, de már fogalmam sincs melyikeket, meg amúgy sem kezdenék neki válogatni, csak kicsit fura nekem, mintha az én családomban nem is születhetne gyerek, akinek szüksége van rá.

Eszem ágában sincs vitatkozni rajta ezen, de kíváncsi vagyok hasonló helyzetben nálatok hogy volt?



ápr. 26. 23:41
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
83%

Nálunk volt ugyanilyen eset, írtam egy közös emailt mindkét kismamának, hogy mit szeretnének. Kiderült, hogy az egyikük egyáltalán nem kér használt ruhát.


A nagyobb darabokról (pl. téli overál, de nem csak ruhák, bölcső, hordozókendő is bele került) csináltam egy google táblázatot, ahová be van írva, kinél van, és megosztottam minden érintettel.

ápr. 27. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
90%

Húgomnak adnám. Vagy az egészet, vagy úgy, ahogy a 8as írja, kiválogatná, a maradékot megkaphatja anyós.

De undorítónak tartom, hogy anyós, amit nektek adott (gondolom szó nem volt róla, hogy kölcsönbe csak), arról majd ő rendelkezzék a továbbiakban... Akár el is adhattad volna, vagy el is használódhatott volna, akkor mit csinál?

ápr. 27. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
0%
Bár tudnám kinek adni a ruhákat.
ápr. 27. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
83%
Érdekes, nálunk ilyen fel se merült. Amit kaptunk, az a miénk, nem kölcsön, nem fogok "vigyázni rá", hogy jaj sérült lett az anyag mi lesz most...a miénk, és ha én úgy döntök a kukába végzi, akkor ott fogja és nem a rokonoknál generációkon át. Én sem kértem, hogy hozzanak, de ha már ajándékot kaptunk, az a miénk. Vagy a szaros pelenkát is adjam vissza?:D De nálunk soha senki ezen nem pörgött. Mi is a legtöbbet megvettük egyébként, keveset kaptunk. Persze, majd nézegetem melyiket vettük, melyiket kaptuk, mert azt adjam vissza. :D Ha valaki terhes lesz és odaadom jó szándékból, akkor oda majd, ha pedig nem, akkor nem. Én se kértem és nem is vártam el, pont azért vettünk. Azt meg nem értem, hogy erre nem mondtál ott semmit? Ha nekem mondja ezt így anyós, akkor a válasz azonnal az, hogy ez nagyon kedves tőle, hogy próbál a mi dolgainkkal üzletelni, de nem szükséges, mert ez megy a húgomnak mind. :D Csak én nem értem? Komolyan ennyire féltek az emberektől?
ápr. 27. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
100%
Ha a húgod terhes, neki adnám. Ha a sógornőd nem, minek kell neki? Hogy tárolgassa akár évekig, holott a húgodnak nagyobb szüksége lenne rá? Megmondanám anyósnak, bocsi de ott van rá szükség.
ápr. 27. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
48%

Annak adnám, ahol előbb érkezik a baba és megkérném, hogy a már kinőtt és még használható darabokat majd adja vissza, mert kellene másnak is a családban. Szerintem ez így a korrekt.

Le lehet ezt kommunikálni, ha normális az anyós, lehet nem is gondolt rá, hogy kellhet másnak is.

ápr. 27. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
72%

Senkinek nem adnám, amíg húgom nem tudja a nemét. Ha lány, akkor ő válogathat először a lányosakból, ha fiú, akkor szintén ő, az uniszexekből. Sógornőnek meg maradnak a lányok.

Én tesómtól kaptam rengeteg lányt, mivel neki lánya van. Mondjuk nálunk a családban csak lányok születtek, szóval egyértelmű volt, hogy nekem is lányom lesz. Amíg ki nem derült, hogy fiú...🤣

Szóval kiveszem belőle azt a pár uniszexet és veszek hozzá nagyon fiúsakat. Sajnos, a nagy részét nem tudom használni, pedig gyönyörűek, egyelőre várják a sorsukat.

Gondolom tesód első gyerekestől se áll olyan rosszul, hogy ne venne ruhát, mert jó lesz neki a rózsaszín habos-babos is tőled, nehogy más kapja meg.

ápr. 27. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
79%

Ja, meg az évszak se mindegy. Ha ellentétes évszakban születnek, akkor nagy valószínűséggel a téli cuccok kiesnek. Pl.overall. Nálunk kb.3hét lesz a két szülinap között.

#17

ápr. 27. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
62%

Ha nálunk így lenne, beszélnék a húgommal, hogy kell-e neki használt ruha. Ha igen, válogasson kedvére, később meg adja vissza a kinőtt ruhákat, ha nekik már nem kell. Azért ruha, hogy hordják. Biztos lesz, ami tönkremegy, nem kerül vissza, de olyan is lehet, amit ők vettek/kaptak és nem akarják tartogatni. Ha meg a sógornő, unokatesó, bárki más terhes lesz, majd nekik is fel lehet ajánlani. Már ha akarnak használt ruhát. Az anyósnak meg lehet mondani, hogy nyugi, elteszitek a ruhákat, majd ha időszerű lesz, a lánya is válogathat belőle. Ha el akarja vinni anyós, megmondod, hogy a testvéred most terhes, a sógornőd meg majd, talán, egyszer és akkor sem biztos, hogy lánya lesz (ugyan léteznek uniszex ruhák is, fiú-lány párossal általában arra hajtok ;)). Ha olyan viszonyban vagytok, rá is kérdezhetsz a sógornődnél, hogy adna-e egyáltalán használt ruhát a gyerekére. Az én sógornőm pl. felbontatlanul küldte vissza a tesómnak a jó állapotú, tiszta, vákuumzsákban tárolt babaruhákat és ő sem szívesen adja tovább az ő ruháikat. Nem baj, kaptunk máshonnan, de ha nem így lett volna, meg is tudnánk venni.

Amit nem árt figyelembe venni, hogy a nagyszülők korosztályának még érték volt a babaruha, vigyáztak rá, eltették, továbbadták. De ma már olyan szinten ruhadömping van, hogy sokaknak gond a tárolás, már szabadulnának tőle, de néha már a rászorulóknak sem veszik át az adománygyűjtő helyeken. Na meg sokan nem akarják más levetett ruháit adni az ő kicsi gyerekükre. Úgyhogy az is lehet, hogy anyós gyűjtögetné boldog-boldogtalannak a családból, ők viszont nem kérnének belőle.

ápr. 27. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!