SE-ETK szigorlat?

Figyelt kérdés

Lassan fogok végezni és kíváncsi voltam, hogy miből áll majd záró eredményem.

Ekkor láttam, hogy tvsz szerint

(1) Az oklevél minösitésének alapját képezó mutató a következók átlaga:

a) a záróvizsgarészek érdemjegye, egyesével,

b) szakdolgozat/diplomamunka érdemjegye,

c) az esetleges szigorlatok érdemjegyeinek egyszerű számtani átlaga,

d) a teljes tanulmányi időszakra vonatkozó kreditekkel súlyozott tanulmányi átlag.


A nagy kérdésem viszont az, hogy nekem neptun szerint sosem volt szigorlatom, vagyis csak szóbeli vagy gyakorlati, írásbeli vizsgám (őszintén nem is tudom, hogy ez így megjelenne mint “szigorlat”) illetve, hogy nálunk volt több tárgy is ami több féléves anyagot ölelt fel, mégis sima “vizsgának” mondtuk, egy volt ami 3 féléven keresztül ment (igaz neptun szerint 2 tárgy) és azt neveztük kb szigorlatnak de az is gyakorlati vizsga volt, beugróval, 3 tétellel. Viszont ami fontos, hogy nem tvsz szerint szigorlatot minimum 2 fős bizottság előtt kellene tenni, ami nálunk sohasem volt.

A nagy kérdésem, hogy ez akkor azt jelentené, nem volt szigorlatom vagy szemet hunytak a 2 főn és az a 3 féléves tantárgy lehetett az?

Köszönöm a segítséget, mert most nagyon elvesztem😅



máj. 10. 13:09
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!